Ahhoz, hogy szép rendezett, egységes gyep felületünk legyen, nemcsak megfelelően öntözni, hanem szükség szerint rendszeresen vágni is szükséges. Erre a hagyományos kézi kaszán kívül a legalkalmasabb szerszám a fűkasza vagy a fűnyíró. A választott szerszámunk beszerzésekor fontos figyelembe vennünk a kertünk terepviszonyait a terület nagyságát, talaját, a fűnyíró motorjának meghajtását, zajszintjét, valamint annak eldöntését, szükség van-e fűgyűjtő tartályra, és ha igen, mekkora méretűre van szükség. Mindezeket alaposan mérlegelve kell megvásárolnunk, hogy a fűnyírás kellemes és hasznos időtöltés legyen.

Az első szempont a kert területének mérete és tulajdonságai, ami alapján kiválaszthatjuk a megfelelő vágásszélességgel és motorral rendelkező fűnyírót. Bár az első gondolat az lehet, hogy minél nagyobb a vágásszélesség, annál jobb, de érdemes átgondolni ezt. Ha szűkös, keskeny területeken kell dolgoznunk, akkor kisebb vágásszélességű gép lehet célszerű. Nagyobb, sík területeken viszont a nagyobb vágásszélesség előnyös. Például 30-40 cm vágásszélességű fűnyíró 200-300 m2-ig, 40-50 cm vágásszélességű fűnyíró 500-600 m2-ig, és 50 cm fölötti vágásszélességű fűnyíró 600-1000 m2-ig ajánlott.

Amennyiben dimbes-dombos, göröngyös, nehezen megközelíthető területünk van, érdemes olyan fűnyírót választanunk, amely nagy átmérőjű hátsó kerekekkel van felszerelve, vagy akár önjáró funkcióval is rendelkezik. Ebben az esetben a benzinmotoros fűkasza vagy akkumulátoros fűkasza is megfontolandó lehet, különösen akkor, ha a területen fák, virágágyások, dekorációk vagy bármilyen építmény, járda található. Nagy és egyenetlen területeken az önjáró fűnyíró a legalkalmasabb választás, mivel könnyen kezelhető a lazább talajokon, egyenetlen felszínen is. A kicsiny felületek kezelésére, főleg a különböző szegélyek apróbb felületek megfelelő karbantartására a legmegfelelőbb a kézi fűvágó olló (vagy ennek akkumulátoros változata).

A fűnyíró típusának kiválasztásánál fontos tényező a terület mérete. Kis területen (2-300 m2) érdemes elektromos fűnyírót választani, mely könnyen kezelhető, alacsony zajszintű és környezetbarát, a vezetékes változat korlátozottabb mozgást, míg az akkumulátoros teljes mozgás szabadságot nyújt. Nagyobb területen (5-600 m2 felett) pedig vagy a dupla akkumulátoros fűnyíró, de inkább benzines fűnyíró javasolt, ami gyors és hatékony, bár zajos és nehezebb az akkumulátoros verziónál. Itt jegyezném meg, hogy főleg a városokban elterjedt önkormányzati rendelet tiltja reggel 7 előtt és este 19 után, valamint vasárnap a fűnyíró gépek használatát ami elsődlegesen a hangos benzinmotoros változatokra érvényesek. Az elektromos motorral szerelt fűnyírók és fűkaszák motorhangja elhanyagolható, így ezekre ez a tiltás nem vonatkozik.

A kertünk rendezett képének fenntartásához nem elegendő a nagyra nőtt fű levágása, azt össze is kell gyűjteni. Erre akkumulátoros vagy benzinmotoros kaszát és/vagy kiegészítőként akkus fűszegélyvágót, esetleg fűgyűjtő nélkül használjuk a fűnyírót, úgy a legalkalmasabb szerszám a hagyományos gereblye vagy a lombseprű.  A fűgyűjtés szempontjából a legtöbb fűnyíró rendelkezik fűgyűjtő tartállyal, ami megkönnyíti a gereblyézést. A gyűjtőtartályos fűnyírók a levágott füvet egy erre a célra kialakított tartályban gyűjtik össze, így elkerülhető a gyomok magvainak szétszórása. Az oldalkidobós rendszerű fűnyírók pedig a füvet oldalra dobják ki, ami praktikus elhanyagolt területeken. Az akkumulátoros fűnyíró is jó választás lehet kisebb és nagyobb területeken, mivel csendes, környezetkímélő és könnyen kezelhető, szinte mindegyik rendelkezik fűgyűjtő tartállyal.

GRAPHITE Akkus fűnyírógép Energy V x V mm Akku nelkulVERTO Kézi hajtású fűnyíró mm 45mmGRAPHITE Benzines Fűnyírógép LE kW önjáró vágásszélesség mm vágásmagasság mm euroGRAPHITE Akkus fűkasza Energy V x V Li lon mm vágási szélesség akku nelkulVERTO Akkus fűszegély és sövénynyíró olló 7.2v

 

Ha már megvan a megfelelő eszközünk akkor fontos tényező még mielőtt elkezdenénk a fűnyírást, az, hogy mefgelelően védjük egészségünk munka közben.  Itt elsődleges a fejet, szemet és fülvédőt is tartalmazó megfelelő sisak használata, melyel megóvjuk szemünket a fűnyírás közben esetlefesen felpattanó növényi daraboktól, kavicsoktól. A kaszánál fontos továbbá a kesztyű viselete. De ne feledkezzünk meg a lábunk védelméről egy kényelmes zárt bakancs és hosszú nadrág viselésével.

Összességében tehát alaposan át kell gondolnunk a kertünk jellemzőit, azt, hogy hogyan szeretnénk továbbiakban fejleszteni, alakítani, hogy a megfelelő fűnyírót válasszuk, így a fűnyírás örömteli időtöltéssé válhat.

 

-el Lohr-

Gondolatok a kertgondozási feladatokról a nyári hónapokban.

 

Az alábbiakban szeretnék néhány kertgondozási ötletet adni a kezdő kertészeknek, hogy mire kell odafigyelni nyáron, hőségben vagy jégesőben, szélsőséges és normál időjárási körülmények között.

Az első és legfontosabb a megfelelő öntözés.

A napi átlag hőmérséklet növekedésével együtt mint mindenkinek, úgy a növényeinknek is egyre több vízre van szükségük. A dísznövények lombozata, virágzata sokkal élénkebb, szebb és tartósabb, ha megfelelő mennyiségű vizet kapnak. A haszon növényeinknek pedig nemcsak a növény önellátására kell a víz, hanem az egészséges gyümölcs növekedéséhez is.

Hogyan öntözzünk?

Ha előzetesen drén csövet fektettünk a kertünkbe akkor tulajdonképpen csak annyi a dolgunk, hogy naponta a kert méretének megfelelő időtartamban a csőrendszer által növényeink gyökerére juttassuk a kellő mennyiségű vizet.

Ha kézilocsoló és/vagy locsoló pisztoly segítségével öntözünk akkor nagyon fontos, hogy vagy korán reggel, vagy késő este öntözzük növényeinket, mert ha véletlenül a levélre kerül egy vízcsepp, úgy az mint egy lencse a nap fényét begyűjti és a levelet megperzseli. Lehetőség szerint próbáljuk a növények tövére önteni a vizet. Érdemes kapával meglazítani a talajt a növények töve körül rendszeresen, hogy a víz könnyebben utat találjon a gyökérzet felé. A gyepet, vagy locsoló pisztoly, vagy esőztető rendszerrel öntözzük, de ezt is csak a kora reggeli és/vagy a későesti órákban.

Locsoló

locsoló pisztoly

esőztető

Következő hasonlóan fontos dolgunk a megfelelő tápanyag utánpótlás a növényeink számára.

Itt most nem térnék ki a tavaszi munkák során eszközölt tápanyag bevitelre (mű- vagy szervestrágyázás), hanem a nyár folyamán a növényeink növekedése, termés hozatala során valamely tápanyagból többet használ fel az adott vegetáció, mint amennyire számoltunk, akkor azt pótolni kell. Azt, hogy mikor, mit, arra a növényeink mindig megfelelő jelzést adnak. Például a szőlő esetében ha a levél erezete mellett elkezd sárgulni, akkor magnézium hiányos a növény, amit keserű só oldattal való öntözéssel direkt tudjuk pótolni. Ha van zöldséges ágyás is akkor azt heti rendszerességgel egy kis tápsós vízzel is meg lehet locsolni, hogy szépen fejlődjenek a növényeink.

A nyári hónapok során előfordulnak speciális csak nyáron előforduló betegségek, fertőzések.

Ezek zömmel gomba fertőzések. A legjellemzőbb a hosszabb száraz meleg időszakban megjelenő lisztharmat és a száraz meleg időszakot követő záporos-zivataros időszak után a peronoszpóra. Ezen betegségek ellen a leghatékonyabb védekezés ha rézgálic és kén keverékével lepermetezzük a növényeket.

A másik ide sorolható veszély forrás a rovar fertőzések. Jellemzően levéltetű, atka, poloska. Ezek ellen szintén permetezés javasolt, megfelelő növényvédő szerekkel.

A permetezésnél vigyázzunk arra, hogy a mind a gomba, mind a rovar fertőzés a levél fonákát és nem a színét támadják. Így a hatékony permetezés érdekében alulról felfelé, a levélkék aljára kell juttatni a permetszert. Ez mind a dísznövényeknél, mind a haszonnövényeknél, gyümölcsfáknál érvényes, mondhatni főszabály.

A metszés szerepe, a metszőolló használata.

Ha eljutottunk oda, hogy a kertünk szépen fejlődik, megfelelően öntözzük és tápanyaggal, növényvédelemmel ellátjuk, akkor már csak annyi dolgunk van, hogy megfelelően formában tartsuk növényeinket. A dísznövények esetén a megfelelő formára igazítás, a haszonnövényeknél a fölösleges hajtások, indák eltávolítása, metszése. Ez azért fontos, mert a növényünk így nem fog tápanyagot elvonni a gyümölcs fejlődésétől, a felesleges levélzet, ágak, kacsok fejlesztésére. Metszőollónkkal a vágást mindig a fő ág tövénél kell megejteni, hogy a növényünk a rajta keletkező sebet könnyebben be tudja gyógyítani. Tőből kell a vágást megejteni, hogy az esetlegesen megmaradó csonkból ne tudjon újabb fölösleges inda fejlődni.

sövényolló

sövémyvágó

metszőolló

jég háló

Utolsó témakör ebben a cikkünkben a szélsőséges időjárás.

Az utóbbi időkben egyre jobban elterjedő szélsőséges időjárások elleni védekezés is fontos a kertünk szépségének, terményeink megóvása érdekében. A szélsőségesen erős széllel járó viharok ellen a megfelelő kötözéssel (ami lehet függesztett, karózott vagy lugas kialakítású) lehet védekezni. Fontos megjegyezni, hogy nem feltétlenül elég felfuttatni a növényt, hanem a megfelelő zsinórral rögzíteni is kell.

A jégeső ellen, jégháló kifeszítésével lehet védekezni, melyet szintén megfelelő szakító szilárdságú kötélzettel kell ellátni.

 

-el Lohr-

kezdő kertész

Alap kerti szerszámok

Szeretnék néhány gondolatot megosztani azokkal a fiatalokkal, akik a kezdő kertészek népes táborát szeretnék gyarapítani, akik a városi környezetből kiszabadulva, kertesházba költöznek és szeretnék ha a kertjük nem egy teljesen leburkolt egységes felület, hanem egy zöld, fenntartható, pihentető környezetet kialakítani a kiskertük méretétől függően. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ez nem fog egyik pillanatról a másikra megvalósulni, de tudatos kialakítással egy komfortos, élhető és családbarát kertet tudunk kialakítani.

Kert tervezésnél figyelembe kell vennünk az épület, kocsi bejáró, garázs és egyéb mellék épületek, kutya kennel elhelyezkedését, illetve alternatív kialakítási lehetőségét. Végig kell gondolni, hogy milyen haszon- és dísz-növényeket ültetünk. Itt jegyezném meg, hogy vannak olyan fűszernövények, amik dísznövényként is megállják a helyüket, illetve megfelelő kialakítással egy egyszerű paradicsomból, vagy uborkából is lehet a szem számára kedves látványt kialakítani.

A növények kiválasztásánál legyünk figyelemmel azok víz igényére, hogy az öntöző rendszert minél egyszerűbben ki tudjuk alakítani, vagy a hagyományos locsolóból való öntözést választjuk.

Figyelembe kell venni ugyanakkor azt is, hogy milyen a talaja a területünknek. Homokos a talaj, vagy fekete föld, feltöltött, vagy természetes. Ezek a tényezők meghatározzák a területünk tápanyag tartalmát és víz háztartását is. Vannak olyan növények amik a homokosabb talajokat kedvelik, vannak amik a tápanyagokban gazdagabb talajokat.

Milyen eszközöket ajánlunk a kezdő kertészek számára?

Ha sikeresen megálmodtuk a kertünket, akkor nincs más mint beszerezni a szükséges szerszámokat az álmunk megvalósításához. Az alábbiakban felsorolok néhány kerti szerszámot, amelyek hasznosak, mondhatni alap felszereltség, minden kezdő kertész számára:

VERTO Gereblye fogú fanyellel

VERTO Gereblye

VERTO Ásó fém nyél műanyag markolat

VERTO Ásó

VERTO Kapa horoló cm fanyéllel 120cm

VERTO Horoló Kapa

VERTO METSZŐOLLÓ MELLÉVÁGÓ mm penge mm VÁGÓKAPACITÁS mm teflon bevonat

VERTO Metszőolló

VERTO Permetező háti l

VERTO Permetező

 

 

 

 

 

  1. Gereblye: Ez a szerszám segít a talaj fellazításában elegyengetésében és a száraz levelek, fűmaradványok, ágak összegyűjtésében.
  2. Ásó: Az ásóval könnyedén áshatunk gödröket, lazíthatjuk a talajt, ültethetünk növényeket vagy elvégezhetünk kisebb földmunkákat a kertben.
  3. Kapa: A kapával meg tudjuk tisztítani a gyomoktól kiskertünket, fel tudjuk lazítani a talajt és el tudjuk távolítani a gyökereket.
  4. Metszőolló: A metszőollóval vághatjuk vissza a túlnyúló ágakat, formázhatjuk a bokrokat és fák koronáit.
  5. Kerti permetező: A permetezővel könnyedén tudjuk a növényvédelmi feladatokat ellátni, ezáltal megvédjük őket kártevőktől vagy betegségektől.
  6. Fűnyíró: Ha van fűvel borított terület a kertben, akkor annak karbantartásáról, egy jó minőségű fűnyíróval, gondoskodhatunk a rendszeres fűnyírási feladatról.
  7. Kerti locsolókanna vagy locsolócső: Az öntözőkanna vagy a locsolócső segítségével biztosíthatjuk a növények számára szükséges vizet.
  8. Kés vagy sövényvágó: Egy jó kés szinte bármilyen feladatra használható. Például palánta gyökerének kiásni a gödröcskét, vagy elvágni a kötöző zsinórt, esetleg egy-egy vad hajtást levágni, ha nincs kéznél a metsző olló.  Ha sövényeket vagy bokrokat szeretnénk vágni vagy formázni, ezek a szerszámok hasznosak lehetnek.
  9. Kertészeti kesztyű: Fontos, hogy védjük a kezünket a sérülésektől és a kémiai anyagoktól, ezért érdemes jó minőségű kertészeti kesztyűt használni.
  10. Kötöző zsinór: a különböző haszonnövények (paprika, paradicsom, szőlő, stb.) futtatásához, formázásához nyújt segítséget.
    GRAPHITE Akkus fűnyírógép Energy V x V mm Akku nelkul

    GRAPHITE Akkus fűnyírógép

    NEO öntözőpisztoly

    Top Tools Kés MM penge műanyag tokkal

    Top Tools Kés

    VERTO Munkakesztyű 9

    VERTO Munkakesztyű

    NEO Polipropilén PP zsinor m

    NEO zsinor

 

 

 

 

 

Ez csak néhány példa a kerti szerszámok közül, és a konkrét igényektől és kertmérettől függően más eszközök is lehetnek hasznosak. Fontos, hogy mindig válasszunk jó minőségű szerszámokat, mivel ezek hosszú távon megtérülnek és könnyebbé teszik a kerti munkákat. Ebben segítséget tudunk nyújtani honlapunk „Kerti szerszámok” és „Kéziszerszámok” menüpontjában.

Cikkünk hamarosan folytatódik.

 

-el Lohr-

Graphite akkus fúró szénkefe nélkül

Miért javasoljuk a GRAPHITE és NEO szénkefe nélküli villanymotorral szerelt kisgépeit?

Az alábbi pár sorban szeretném kicsit boncolgatni ezt a kérdést nem lebecsülve a régebbi technológiával szerelt kisgépeket.

A szénkefe nélküli elektromos motorok jelentős technológiai előrelépést jelentenek a hagyományos szénkefés motorokhoz képest. Ezek az új típusú motorok a modern műszaki fejlesztések eredményeként váltak elérhetővé, és számos előnyt kínálnak a hagyományos, szénkefés társaikkal szemben. Ebben a leírásban részletesen foglalkozom a szénkefe nélküli elektromos motorok működésével, előnyeivel és a szénkefés motorokhoz viszonyított jobb tulajdonságaikkal.

A szénkefe nélküli elektromos motorok alapvetően ugyanazt a működési elvet használják, mint a hagyományos szénkefés motorok. Mindkét típusnál elektromágneseket használnak a forgó mozgás előidézésére. Azonban a szénkefe nélküli motorok esetében a szénkefék és a tekercsek helyett elektronikus áramkörök és szenzorok találhatók, amelyek segítik a motor optimális működését (ezt hívják kommutátornak). Ennek a technológiai újításnak fő előnye az élettartamukban rejlik. Mivel nincsenek mozgó alkatrészek a motorban, amelyek kopnak vagy elhasználódnak, ezek a motorok hosszabb ideig működnek meghibásodás nélkül. A hagyományos szénkefés motorokban a szénkefék kopása gyakori probléma, ami karbantartást és cserét igényel idővel. A szénkefe nélküli motoroknál ez a probléma teljesen megszűnik, így hosszú távon költséghatékonyabbak és kevesebb karbantartást igényelnek.

Egy másik fontos előnye a szénkefe nélküli motoroknak a nagyobb hatékonyság. A hagyományos szénkefés motorokban a szénkefék és az tekercsek közötti súrlódás energiaveszteséget eredményez. Ezáltal a motor hatékonysága csökken, és több energiát igényel a működéséhez. A szénkefe nélküli motorok az elektronikus vezérlésnek köszönhetően hatékonyabbak, mivel minimálisra csökkentik a súrlódásból eredő veszteségeket. Ez a hatékonyabb energiagazdálkodás hozzájárul a motor teljesítményének növekedéséhez és az üzemidő meghosszabbításához. Mivel a forgórészen nincs centrifugális erők hatásának kitett huzalozás, és mivel a tekercsek a motorházhoz vannak rögzítve, vagyis hővezetéssel tudják leadni a keletkezett hőt, így nincs szükség légáramra a motor belsejében hűtés céljából. Ez azt jelenti, hogy a motor belseje teljesen zárt lehet, így védve marad a szennyeződésektől.

Emellett a szénkefe nélküli motorok kisebb méretűek és könnyebbek is lehetnek a hagyományos társaiknál. Az elektronikus vezérlés lehetővé teszi az alkatrészek optimalizálását és egyszerűsítését, ami csökkenti a motor méretét és súlyát. Ez különösen előnyös lehet olyan alkalmazásokban, ahol a hely korlátozott, például a mobil eszközökben vagy a járművekben. További előnye, hogya zárt rendszer jelentősen csökkenti a zaj- és vibrációs szinteket is. Mivel nincs súrlódás a szénkefék és az tekecsek között, a motor csendesebben és simábban működik. Ez különösen előnyös lehet olyan területeken, ahol a zajérzékenység fontos szempont, például a higiéniai vagy zárt környezetekben.

Összességében tehát a szénkefe nélküli elektromos motorok számos előnnyel rendelkeznek a hagyományos szénkefés motorokkal szemben. Ezek a motorok hosszabb élettartammal, nagyobb hatékonysággal, kisebb mérettel és súllyal, valamint alacsonyabb zaj- és vibrációs szintekkel rendelkeznek. Ezek a tulajdonságok széles körű alkalmazást tesznek lehetővé a szénkefe nélküli motorok számára, beleértve az ipari berendezéseket, a háztartási eszközöket, az autókat és még sok más területet. A szénkefe nélküli motorok általánosan elfogadott választássá váltak a modern technológia fejlesztésében, és további fejlődést és innovációt ígérnek a jövőben.

 

-el Lohr-