Előtető készítés házilag – Hogyan csináld?

Számos megoldás létezik teraszuk befedésére és megannyi lehetőség annak kivitelezésére. Olykor-olykor nehéz eldönteni melyiket is válasszuk a különböző technikai lehetőségek közül. Megpróbálunk egy olyan megoldást bemutatni, amely számunkra az egyik legkönnyebben, legtermészetesebb módon kivitelezhető megoldás az otthoni előtető építésre.

 

Előtető építés otthon lépésről lépésre

Előtető építés otthon

Anyagbeszerzés előtető építéshez

Ahogy az sem mindegy ki építi, hisz szakemberek között is számtalan különbség létezik, úgy az is fontos szempont milyen helyről, fatelepről szerezzük be a megfelelő anyagokat a fából készült előtető elkészítéséhez. A tervezés során fontos szempont, hogy milyen paraméterekkel rendelkezik a terasz, ahova előtető szeretnénk készíteni, hosszúság, szélesség, milyen korlátot szeretnék, illetve, hogy milyen vastagságú oszlopakat  kívánunk tartószerkezetként használni.

A fatelepen történő anyagbeszerzés során, amennyiben lehetőség van rá, kizárólag olyan fát hozzunk el, amelyet nagyipari gépekkel teljesen simára gyalulnak, hiszen ezzel sokat könnyítenek a fa utólag munkáján, felületi kezelhetőségén. Fontos, hogy az elemeket a-tól z-ig tudjuk, azok pontos méretét, ezért szükséges egy rajz, ami akár mi magunk egy leírhatunk, hisz így tudjuk kiszámolni, mire is van szükségünk pontosan.

Átlagosan 2023.júliusi árfolyam alapján egy 3×7 méteres 10×10-es fagerendás előtető a képen látható kivitelben, zsindelyes, fóliázott, megfelelő gombamentesítőszerrel , majd lazurral vagy festékkel kezelt szerkezet alap anyag költsége 400-600 ezer forint között alakul. Ez függ a kezelő anyagoktól, zsindely, csavarok és fólia típusától is nagyban, illetve, hogy milyen fatelepen vásárolunk. A képen látható előtető lejtése kifelé 18 fok körül van, ezáltal a külső magassága az elhelyezett oszlopok 180-190 cm közé tehető, míg a belső, tehát a ház falánál, közvetlenül a stablon deszka résznél minden háznál más és mást jelent, átlagosan 2,5-2,7 m.

Ajánlott építési megoldás lépésről-lépésre

1.) Megvannak a megfelelő anyagok és minden kéziszerszám a rendelkezésünkre áll akkor elkezdhetjük a helyszíni munkát.

2.) Az első lépés amennyiben teraszon építjük az előtető, bár egyéb esetekben is az a külső, tehát a faltól távolabbi részeken történő padlóba, terasz burkolatba elhelyezendő tartó elemek rögzítése vízszintesen.  Fontos szempont, amennyiben  a terasz készítése során nem került a burkolatok alá megfelelő anyag, esetleg sittel vagy egyéb törmelékkel lett a beton mellett feltöltve, elképzelhető, hogy a felület üreges, ezáltal a lerögzített csavarok könnyedén elrepedhetnek, ilyen esetben a kifúrt lyukba érdemes lehet némi csemperagasztóval bedolgozni, hogy véletlen se legyen lehetősége a csavarnak mozgni, hisz utólag már nehéz a csempét felszedni, cserélni. A talajfúrása közben szintén fontos szempont, hogy olyan fúróhegyet használjunk, amely a csempe fúrására alkalmas, ilyenkor érdemes először kisebb fejet használni, majd a megfelelő mérettel később tágítani azt. Amennyiben a csempe anyaga nem teszi lehetővé az egyszerű fúrást és félünk a repedéstől, plusz munkától, érdemes lehet gyémánt fúróhegyet igénybe venni.

oszloptartó teraszhoz

3.) Az oszlopok elhelyezés során van lehetőségünk segéd, tartó szerkezetek elhelyezésére, ez abban segíte, hogy amíg a felső rész nem kerül fel az oszlopokra is tudjuk tartani az oszlopok megfelelő vízszintes és maximális függőleges elhelyezését.

Előtető építés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük